Európa-bajnokság, Plovdiv
2013. augusztus 27. kedd, 20:20

Idén Bulgáriában, Plovidivban rendezték meg a canne Európa-bajnokságot. Ott voltunk, és jól szerepeltünk, elhoztunk egy bronzérmet.

Meglehetősen későn, valamikor július közepén derült ki, hogy idén is lesz Európa-bajnokság, és hogy a házigazda Bulgária lesz. A canne de combat eb-t ezúttal a savate eb-vel együtt rendezték meg. Augusztus 23.-án pénteken voltak a canne versenyek, szombaton és vasárnap pedig a savate küzdelmek. Magyarország canne-ban és savateban is képviselte magát, a canne csapat most csak két fős volt, Petőfi Zsigmond és Nyilasy Péter indultak. Alighanem a hirtelen szervezés volt az oka, hogy ezúttal csak négy ország volt jelen a canne eb-n, Franciaország, Németország, Magyarország, és Szlovénia. A kis létszám azonban nem jelentett kevés küzdelmet, legalább hat meccse volt mindenkinek és aki döntőbe, vagy elődöntőbe került, annak még egy, összesen tehát hét. Nyilasy Péter hét meccséből ötöt nyerve bronzérmet szerzett (a bronz meccsen a német Benedikit Mothest verte), míg Petőfi Zsigmond az ötödik helyen végzett. Ezek a sportág eddigi legjobb eredményei. Az aranyérmet a francia Benjamin Latt akaszthatta a nyakába, a döntőben szép, látványos canneal győzte le a szintén igen látványosan küzdő német Thomas Horstmeyert. Szombaton és vasárnap már felszabadultan néztük a savate versenyeket, szurkoltunk a magyaroknak, és jártuk (az egyébként nagyon szép, hangulatos) Plovdivot. Képek a versenyről hamarosan.

Következő állomás Szentpétervár, ahol egy igazán nagyszabású rendezvényen, a küzdősportok világjátékán képviselhetjük Magyarországot. Hajrá!